„Bármi történjék is, akaraterőd sosem
lesz erősebb, mint tudattalan elméd” /James Arthur Ray/
Évekkel
ezelőtt egy jóga workshop gyakorlata döbbentett rá, hogy a bőséghez, jóléthez
való viszonyom enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Több, mint harmincan álltunk
egy nagy körben, majd a mellettünk lévőhöz fordulva és szemébe nézve, azt
kellett mondanunk, majd tőle is fogadnunk, hogy „Szíved minden igaz vágya
teljesül!”. A rám törő pániknak rögtön gyanúsnak kellett volna lennie, de az élet
nem végzett fél munkát, így a vezetőtanár folytatta: „Érzitek, milyen
fantasztikus energiák áramlanak a teremben? Ismételjétek meg a feladatot!” Ez
volt az a pont, amikor majdnem elájultam, a gyakorlat után zakatoló szívvel
rogytam össze. Szerencsére ezután szünet következett, így volt lehetőségem
lecsillapítani vadul kalapáló mellkasom. És szembesülni azzal, hogy valami
nagyon nem stimmel velem.
Azóta tudom,
hogy a „Mert megérdemlem!” gondolat nem is olyan evidens. És látom, hogy ezzel
nem vagyok egyedül. Sportolók, akik a siker közeledtétől nem megrészegülnek,
hanem lesérülnek. Emberek, akik nagy lehetőséget szalasztanak el, mert
váratlanul lebetegszenek, így másé lesz a munka. Beteljesülni látszó vágyak,
amik az utolsó pillanatban összeomlanak.